A vértranszfúzióról

Vérátömlesztésre kutyáknál és macskáknál is sok különféle esetben szükség lehet, mint például:

• fokozott vérvesztéssel járó belgyógyászati megbetegedésekben
• trauma esetén
• csontvelő elégtelen működése
• hemolízissel (=vérsejtek szétesése) járó kórképek esetén.

A beteg kórelőzményének, jelen állapotának, megbetegedésének, vizsgálati eredményeinek és az ún. hematokrit értéknek (=a vörösvérsejtek százalékos aránya) fényében dönti el az állatorvos, hogy mikor igényel az állat vértranszfúziót. Ez általában 12-14% körüli Ht esetén jellemző.

A vértranszfúzió néha gyógymód – például traumás eredetű vérvesztés esetén – a legtöbbször viszont egyszerűen időnyerés. Mivel segítségével átmenetileg jobb állapotban hozzuk a beteget, időt nyerünk arra, hogy meg tudjuk fejteni, mi az állat baja és mi lenne az optimális terápia. Ez a helyzet gyakran macskák vírusos fertőzései (macskaleukózis, FeLV és macska-AIDS, FIV) esetén, vagy vérparazitákkal való fertőzöttség esetén (mycoplasmosis).

A vérátömlesztés donorjának szigorú kritériumoknak kell megfelelnie – adott korú, súlyú, rendszeresen oltott, és féreghajtott, fertőző betegségektől mentes, vértranszfúziót korábban nem kapott állatokat keresünk erre a célra. Kutyák és macskák is legsűrűbben 8-12 hetente adhatnak vért.

A levenni kívánt vérmennyiséget egy képlet alapján számoljuk, amiben figyelembe vesszük az állat súlyát és hematokrit értékét. A vérátömlesztést kapó beteg esetén is van olyan képlet, amivel nagyjából meg tudjuk becsülni, mennyi vérre van szükség a hematokrit megfelelő emeléséhez – ez szintén függ attól, mi a vérszegénység oka.

Mielőtt megkezdenénk a vértranszfúziót, előkezeljük a betegeket, hogy biztonságosabbá tegyük, mind a donor, mind a recipiens (=vért kapó állat) számára a beavatkozást. 

Állatokban is vannak vércsoportok, azonban ezek a rendszerek eltérően épülnek fel az emberekben ismertekhez képest. Általában az első transzfúziónál nem jellemző immunológiai reakció, de minden alkalommal helyben „összeférhetetlenségi” próbákat végzünk. Amennyiben a vérsejtek kicsapódását nem tapasztaljuk, úgy elkezdjük az átömlesztést. 

További biztonsági lépés, hogy lassan indítjuk el a transzfúziót, így ha allergiaszerű reakció lenne (amire minden esetben van minimális esély) könnyebben és jobb eredménnyel tudunk közbe lépni. 

Az immunológiai reakció esélye a második kapott transzfúziónál nő, majd minden alkalommal jelentősen emelkedik a rizikó.

Ezért a transzfúziók ismétlését, annak időközeit is alaposan meg kell fontolnia az állatorvosnak!
A transzfúzió időtartama alatt folyamatosan monitorozzuk az állat hőmérsékletét, légzésszámát, és pulzusszámát.

Az utógondozás része a beavatkozás utáni napon történő hematokrit mérés, majd érdemes a következő időszakban 2-3 naponta is nyomon követni az eredményt.
Ismételt transzfúziónál mindenképpen javasolt vércsoport tipizálás céljából vizsgálatot végezni, ha erre van lehetőség.

Összeállította:
dr. Bády Diána